2000. szeptember 22.

NYIKOLAJ ERDMAN

A MANDÁTUM

véres valótlanság két lesujtó részben a fordítást az eredetivel egyeztette Nikodémusz Elli az eredetit a fordítással, valamint más problémákkal is nagyon szívesen Mohácsi István és Mohácsi János

Fordította: Harsányi Éva

Zene: Kazár Pál

GULJACSKIN, PÁVEL SZERGEJEVICS GAZSÓ GYÖRGY

NAGYEZSDA PETROVNA, AZ ANYJA CSOMA JUDITíP> VARVARA SZERGEJEVNA, A NŐVÉRE SZABÓ MÁRTA

SIROKIN, IVAN IVANOVICS, A LAKÓJUK PUSKÁS TIVADAR

NASZTYA, GULJACSKINÉK CSELÉDLÁNYA VARJÚ OLGA

VISNYEJECKA, TAMARA LEOPOLDOVNA ZUBOR ÁGNES

SZMETANYICS, OSZIP VALERJANOVICS GADOS BÉLA

VALERJAN A FIA MOLNÁR CSABA

ANATOLIJ GYURIS TIBOR

AVTONOM SZIGIZMUNDOVICS FELHŐFI KISS LÁSZLÓ

AGAFANGEL VOLT TISZTISZOLGA KOCSIS ANTAL

SZTYEPAN SZTYEPANOVICS KAMENICZKY LÁSZLÓ

FELICATA GORGYEJEVNA, A FELESÉGE HORVÁTH MARGIT

ILJINKIN JUSZIFOV VUGÁR

ILJINKIN FELESÉGE VARGA ILDIKÓ

ZARHIN, ZOTYIK FRANCEVICS JUHÁSZ ISTVÁN

ADRIANA PAVLINOVA, A FELESÉGE HORVÁTH RÉKA

KRANTYIN, NARKISZ SZMARAGDOVICS FÉNYKÉPÉSZ MÉSZÁROS ÁRPÁD ZSOLT

KINTORNÁS, A MUNKÁSOSZTÁLYBÓL RÓBERT GÁBOR

DOBOS, UGYANONNÉT ILLYÉS ÁKOS

NŐ PAPAGÁJJAL, SZINTÚGY PREGITZER FRUZSINA

HEGEDŰS GERLE ANDREA

TÉLAPÓ, VLAGYIMIR ILJICS LENIN AVASS ATTILA

KRAMPUSZOK TÓTH ZOLTÁN LÁSZLÓ , TUCKER ANDRÁS

Továbbá

arisztokraták, ellenforradalmárok, krampuszok, csekisták, kommunisták, proletárok, az élcsapat, a munkásosztály ökle és a polgári társadalom söpredéke mind-mind

Díszlet: KHELL ZSOLT

Jelmez: SZŰCS EDIT

Koreográfus: NAGY GYÖRGY

Dalszöveg: VENYIGE SÁNDOR

Segédrendező: FÜLÖP ANGÉLA

Rendező: MOHÁCSI JÁNOS

A darab:

A darab Moszkva kispolgári negyedében játszódik. A komikus félreértések mélyén a társadalom alapvetó tévedése, illúziója húzódik meg. Nemcsak a szakácsnőt nézik cárnőnek a vágyálmaikat, ábrándjaikat könnyen valóságnak képzelők, de egymást, sőt, önmagukat sem tudják igazán azonosítani. Mindegyikük a másikat ijesztgeti-hitegeti azzal, hogy ő kommunista, hogy neki proletár rokonai, ismerősei, összeköttetései vannak. Mindeközben azonban ki-kilesnek a függöny mögül reménykedve, hogy időközben hátha mégiscsak összedőlt az egész szovjet rendszer.

Az előadás:

Viharos bohózati játékkal kezdődik a nyíregyházi előadás: a rendőrségi razziától tartó Guljacskinék barikádot építenek az előszobájukban, akadályokkal nehezítik az ajtó működését, áramot vezetnek a kilincsbe. A villanyvezeték látványos szikrázása jelzi, hogy működik az elképzelés, az ajtóba dugott patrvis a veszély múltán is ott ágaskodik a nyílászáró szerkezetben. Bár nyilvánvalóan akadályozza a járást, lassan mindenki hozzáedződik a jelenlétéhez. Egy természetellenes létmódra berendezkedő világ tolakodóan mulatságos jelképévé alakul. Némileg megnyugodva Guljacskinék a berendezést is átalakítják kissé: a vallásos és "művészi" képek hátlapjára újságokból kivágott Lenin-képeket ragasztanak. Egy elmés szerkezettel azt is könnyedén megoldják, hogy a képek mindig a megfelelő oldalukat mutassák az épp érkező látogatóknak. Van akire a "Hiszek uram, hiszek" néz vissza a falról, más meg Lenin szigorú tekintetével találja magát szembe.

Az alkalmazkodás kényszeréről, a túlélés reményéről szól a szovjetrendszer első éveiben játszódó Erdman-komédia. Kispolgári hőseit az teszi szánnivalóan nevetségessé, hogy legelemibb létszükségleteik kielégítése is átláthatatlan lavírozásra kényszeríti őket. Mindenki másnak kénytelen mutatkozni, mint ami valójában szeretne lenni. Ez a folytonos alakoskodás, állandó szerepkényszer a hazugságot teszi az ábrázolt világ lényegévé. Ennek következtében a darabban nem is a történet az igazán hangsúlyos, hanem azok a mikrohelyzetek, amelyek ennek a hazugságlogikának a működését mutatják.

Nem az a fontos, hogy az elszegényedett Guljacskinék férjhez akarják adni lányukat a jómódú Szmetanyics fiához, hanem az, hogy az új rendszer szemében jobb színben feltűnni vágyó Szmetanyics (Gados Béla) egy kommunista rokont kér hozományul. Meg az, hogy ebben a helyzetben Pavel Szergejevics (Gazsó György) fivéri kötelességnek érzi, hogy belépjen a pártba, még akkor is, ha egyrészt fogalma sincs arról,hogyan kell csinálni ezt, másrészt biztos benne, hogy elkárhozik ezért. De a puszta elhatározás is megváltoztatja őt: a legkínosabb helyzeteket is magabiztos fellépésével oldja meg: pártembernek mondja magát, bár tagkönyv helyett csak egy maga hamisította mandátumot tud mutatni arról, hogy moszkvai lakos. Varvara Szergejevna (Szabó Márta) is mindent megtesz a jövőjéért ezért reménybeli apósáék látogatásához maga szerződtet proletár rokonokat néhány éhenkórász utcai zenész személyében. Miközben az anyja, Nagyezsda Petrovna (Csoma Judit) a házasság valóra váltásával van elfoglalva, a remélt életjáradék fejében hazafiúi kötelességének érzi, hogy eldugja a lakásban azt a ládát, amelyben a cárné ruhái rejtőznek. "Ez minden, ami Oroszországból megmaradt" - mondja neki egykori vevője Tamara Leopoldovna (Zubor Ágnes), és azzal bíztatja, hogy hamarosan más világ lesz itt, ha majd a franciák idevezényelnek végre egy cárt.

Mohácsi János - szokásához híven - ezúttal is alapanyagként használja az Erdman-darabot:a helyzetek továbbgondolásával, új játékötletekkel, nyelvi poénokkal feldúsítja a Guljacskinék lakásában játszódó első részt, ugyanakkor szinte teljesen újraalkotja a mű vázlatosan megírt harmadik felvonását azzal, hogy kibontja az alapötletben rejlő játéklehetőségeket. Ez a Szmetanyicséknál játszódó rész arról szól, hogy a hozzájuk átmenekített ládában rejtőző Nasztyát (Varjú Olga), Guljacskinék cselédlányát - akire Pável Szergejevicsék kíváncsiságból ráadják a cárné ruháit - a véletlen névazonosság és a megtévesztő öltözék miatt Szmetanyicsék hercegnőnek nézik, a cári trón örökösének gondolják. Ami Erdmannál elnagyolt bohózati ötlet, az az előadásban részleteiben is megmutatott groteszk játék. Kezdődik azzal, Avtonom Szigizmundovics (Felhőfi Kis László) rendszeresen megkéri Agafangelt (Kocsis Antal), a szolgáját arra, hogy nézzen ki az ablakon, vajon nem ért-e véget a szovjethatalom. Folytatódik azzal, hogy mindenféle pletykák keringenek a lakók között arról, hogy a Krímben a strandon látták az egyik nagyhercegnőt. Ennek fejében nem nehéz a ládából előbújó Nasztyát - aki mindazt megtestesíti, ami Oroszországból megmaradt - leendő cárnőnek nézni.

Folytatódik a játék azzal, hogy Szmetanyicsék egy asztalból és székekből összeállított alkalmi emelvény segítségével kipróbálják, hogy milyen is lenne, ha a hercegnő valóban trónra lépne. Aztán kezdik komolyan venni az illúziót. Előbb rejtjeles telefonüzeneteket küldenek az ismerőseiknek, hogy nagy változások vannak készülőben, aztán fontolgatni kezdik, hogy miképp osszák szét egymás között a kormányhivatalokat. A ház lassan beszállingózó lakói alkalmi udvartartást is teremtenek, így a trónra ültetett cselédlány kedvére oszthatja a címeket a rangra áhítozó senkiháziak között. Végül a cári trón jövőjét Szmetanyics úgy látja biztosítva, ha gyorsan összeházasítja Nasztyával a fiát. Valerian (Molnár Csaba) kábultan képzeli magát az uralkodó szerepébe. Az eltűnt vőlegényt kereső Guljakcsinék csak nehezen tudják megértetni vele, hogy a cselédlányukat vezette az oltárhoz A helyzetet végül maga Lenin (Avass Attila) oldja meg. Ez Mohácsi rendezésének legnagyobb ötlete, legmerészebben ezáltal gondolta tovább Erdman darabját, hogy a szovjethatalom megtestesítőjét, a kommunista forradalom jelképét is színre lépteti. Lenint afféle mesebeli alakként látjuk, aki visszafogott, barátságos modora ellenére is a kíméletlen terrort képviseli. Előbb csak legendákat hallunk arról, hogy az álruhás Lenin a nép közé szokott vegyülni, úgy tartja szemmel őket, hogy mit csinálnak valójában. Az első rész végén Télapónak öltözve, két Krampusz-ruhába bújt komisszár kíséretében tesz látogatást Guljacskinéknél. A második rész végén azonban már leveti az álruhát. Mint aki mindent lát és tud, gondolkodás nélkül ítélkezik a szereplők között. A jelentéktelen vétleneket kíméletlenül megbünteti, a tetteik következményeitől rettegő vétkeseknek kegyesen megbocsát. Ezzel a lelkiismereti problémává tett szorongással írja a személyiség legrejtettebb zugaiba is bele a terrort. Nem kínálkozhat számukra egyetlen menedék sem, még a polgári műveltségük sem. Az elbizonytalanodott , összezavarodott élet a kulturális hagyományokat is katyvasszá rombolja. Ez derül ki Lenin különböző tradíciókat gátlástalanul elegyítő beszédéből. Nemcsak bolsevik agitátornak tűnik, hanem afféle nyájas prédikátornak is, aki a kommunizmust kínálja megváltásként. Mások számára meg a lektűrök hercegeként, a mesék hőseként lép színre. igy húzza a folyton illúziókeltő románcokba belefeledkező Násztya lábára a cipőjét, mintha az Hamupipőke üvegtopánkája lenne.

A mandátumból az derül ki, hogy a nyíregyházi társulat most is alkotótársa volt a rendezőnek. Bizonyára a színészek ötletei, poénjai is beleépültek a produkcióba. Legalábbis ez sejthető ebből az odaadó játékkedvből, ahogy a szereplők vesznek részt az előadásban. Most is remek figurákat látunk. Emlékezetes Gazsó György kisfiús bájt és kispolgári furmányságot egyesítő Pável Szergejevicse, aki afféle szellemi izgalomként éli meg a lavírozás kényszereit. Remek Szabó Márta groteszk mimikája, darabos érzékenységű Varvarája. Jó Csoma Judit félelmei ellenére is határozott fellépésű, többfelé igazodó, több vasat tűzben tartó Nagyezsda Petrovnája. Emlékezetes Varjú Olga álmodozó lelkületű, naiv természetű Nasztyája. Igazán emlékezetes, a megszokott jellegzetességeket és erényeket mutató Mohácsi-előadás A mandátum. ...