Cikkek : Az Oidipusz a Krúdy Kamaraszínpadon |
Az Oidipusz a Krúdy Kamaraszínpadon
Karádi Zsolt 2005.02.16. 14:50
A Nyíregyházi Napló cikke, melyet Karádi Zsolt írt az Oidipusz előadás után.
Antik és modern...
"Ott születtem, hol nem kellett; azt vetten el,/ kit nem lehet; s megöltem, akit nem szabad!" - ez Oidipusz életének summája, egyben tragédiája. Ez a végső felismerés, válasz arra a kérdésre, amely a legnagyobb emberi kérdés:"ki vagyok?" A Móricz Zsigmond Színház a Krúdy Kamaraszínpadon ezt az embert állította elénk.
Oidipusz ebben a felfogásban nem király, hanem csak ember.(Az eredeti címből - Oidipusz király - az alkotók elhagyták a második szót, ezzel a gesztussal is hangsúlyozván a látottak általános érvényűségét). Mert Szophoklész (i.e. 496-406) ugyan a thébai történetben a Labdakidák rettenetes mítoszát dolgozza fel, a darab - mint a mítosz általában - tértől és időtől független lényegszerűséggel rendelkezik. Oidipusz a sorsának kiszolgáltatott ember, aki végzetes cselekedetet hajt végre anélkül, hogy tudná: ezzel beteljesíti a jóslatot. Az ő drámája az, hogy nem tud nem ölni; nem kerülheti el azt, ami kiszabatott rá. Az egyik pillanatban még uralkodó, a másikban a föld szennye, aki megölte apját s együtt hál anyjával.
Az igazság azonban kiderül, Oidipusz megvakítja magát, hogy ne lássa a bűnt s annak következményeit. Azt a világot, amelyet ő teremtett maga köré. Az Oidipusz-mítosz számtalan kérdést szegez a mai értelmezőnek is: többek között a tisztességes hatalom, vagy akár a lélek mélyén lakozó szörnyek borzalmainak titkát. A Freud-féle Oeidipusz-komplexus továbbgondolása nyomán (" Álmaiban már sok ember szeretkezett / saját anyjával" - mondja Iokaszté) eltöprenghetünk azon is, kik is vagyunk valójában?
A nyíregyházi bemutató is egyfajta töprengés - és értelmezési kísérlet. Nagy kérdés ugyanis, hogyan játszható ma az antik dráma? Hagyományosan, "amúgy görögösen", ahogy annak idején, úgy semmiképp. Hanem csak "modernizálva." De meddig mehetnek el az előadók az effajta újításban?
Nos, Tóth Miklós rendező és csapata mértékletesen "nyúlt bele" a Szophoklész műbe. Igaz, hogy Pasecki Zsolt konstuktivitást, egyszerűséget és posztmodernitást ötvöző díszletei, Véber Tímmea stilizálást és modernséget idéző jelmezei hatásosan teremtik meg a mai dimenziókat, az előadáás nem lendül át az eredetieskedésbe. Szuggesztív maradt, hagyta élni Babits Mihály veretes fordítását, s lehetőséget adott a színészeknek a figurákban rejlő dráma kibontásához.
Az előadás izgalmas (és vitatható) dramaturgiai beavatkozása (Sebestyén Rita) a kar, illetve a Hírmondó szerepét érinti: a thébaiak (Jenei Judit, Kövér Judit, Illyés Ákos, Tóth Zoltán László) amolyan halál-arcú menekültek, bőrönddel, kis motyóval, pólyás gyermekkel a várost sújtó dögvész elől futnának el; az ő túldimenzionálásuk a rítus felé hajlítja a látottakat. Szintén ellentmondásos az eredtiben Hírmondóként fölléptetett szereplőből az "Egy nő a palotából" (Gerle Andrea) alakját megalkotni, s főleg az Iokaszté és Oidipusz szörnyű önpusztítását vele afféle mikrofonba elmondott-elsikoltott, élet-halál összefüggéseit szerelmi extázis-imitáló magánszámként előadatni...íPy
A darab utólag kreált figurája a Khorintoszi pásztor, aki kissé bugyuta, s "mindent kétszer mond, kétszer mond" (Petneházy Attila) - Szophoklésznál ő csak pásztorként szerepel.
|