Hangos nevetés két felvonáson át A Galóczát, amelyet most a Móricz Zsigmond Színház mutatott be Tasnádi Csaba rendezésében, a zágrábi Vándorszínház felkérésére írta Ivan Kusan 1976-ban, Magyarországon a Katona József Színházban mutatták be 1986-ban. Kusan az ösztönzést egy Erzsébet-kori szerző munkájából merítette, amelynek főhőse, egy gazdag parasztgazda felesége a fél környéket ráveszi feleslegessé vált férjének megölésére. Az előadás műfaja: énekes komédia két részben lövöldözéssel és gyilkossággal. Az eredeti népszínmű nem olyan derűs és optimista hangvételű, mint a magyar, amelyben a konfliktusok végül megoldódnak, a jó elnyeri a jutalmát, a rossz, pedig megkapja a méltó büntetését. Kusan munkája jó pár évtizeddel később született, mint magyar elődeié, s teljesen más volt az a társadalmi közeg is, amelyik életre hívta őket. A Galócza világképe mögött sötétebb és reménytelenebb árnyékok vonulnak, s a legmulatságosabb helyzetek sem feledtetik, hogy mögöttük véres valóság húzódik. Nevethetünk, mert szeretnénk egy kicsit távolabb tartani tőlünk az egészet, de nem igazán őszinte ez a jókedv. A nyíregyházi változat meglehetősen messze van a népszínművektől. Erre utal az is, hogy inkább a bohózat elemei dominálnak, mint a népszínművek kissé hamis nosztalgiából építkező világa. Mi kell a jó bohózathoz? Tartalmas helyzet, hatásos szöveg és olyan színészek, akik a testükkel is meg tudják jeleníteni az egészet. Tasnádi Csaba rendezése felvonultatta a legjobb erőket. Egy vendégjáték erejéig Schlanger András is visszatért az egykori sikerek színhelyére. Mellette Varjú Olga, Sándor Júlia, Hetey László, Horváth László Attila, Mészáros Árpád Zsolt, Petneházy Attila, Gyuris Tibor osztoztak a sikerben. Egyed Attila tökéletesen kiütötte azt a teret, amelyet a szerepe kimért számára. A nagybirtokos gazda ravasz csapodár, éli az életet, de a világa éppen ezért szűkösre méretezett. Ankica, a felesége Varjú Olga alakításában az ostoba férfiak fölé nő. A legfontosabb törekvése, hogy rávegyen valakit a férje megölésére. Ez a végére sikerül is, ráadásul úgy, hogy annak van egy kis üzenete a mai néző számára. Horváth László Attila nagyszerűen megformált parasztfigurája azt mutatja, hogy a hatalmasok torzsalkodásából mindig a kis ember kerül ki vesztesen. A színészi megformálás felébreszti iránta a részvétet, s ez elsősorban azoknak a finom eszközöknek az eredménye, amelyeket Horváth László Attila használ. Schlanger András a címszereplőt formálja meg olykor a „nagy kombinátor” lendületével, máskor, pedig egy kicsit sodródóan. A hangsúlyt gyakran magára veszi Egyed Attila, míg a Galóczát megformáló Schlanger a háttérbe húzódik. Van ennek előnye, mert kiegyensúlyozottabbá válik a játék, némiképpen tompul a bérgyilkosság kényszerének az éle is. Mészáros Árpád Zsolt a földmérő szerepében egy kicsit otthontalanul mozgott. Játékában több volt a klisé, mint a figurával való azonosulás. Sándor Júlia Tonkája talpraesett, szerelemvágyó teremtés volt, Gyuris Tibor Frankics szerepében jó és emlékezetes alakítást nyújtott. Hetey László és Petneházy Attila a hatalom erőszakjellegét képviselték, megmutatva azt is, hogy ezen a területen is vannak problémák. A Galócza énekes komédia. Szól a zene – Másik János munkája –, szellemes a szöveg – Spiró György fordításában –, tehát minden együtt van a sikerhez. A bohózat jellegű komédiának megvan az a természete, hogy meglehetősen nehéz a hatást fokozni. Jönnek az elsődleges eszközök, az olcsó poénok, a trágárságok. Az előadás ezeket nem tudta mindig elkerülni. De csaknem három órán át meglehetősen nehéz. Ráadásul a nevetést sem könnyű ott folytatni, ahol a szünet előtt a néző abbahagyta.